
A Rókajárás egy könnyed, élményekkel teli kerékpáros program, amely mozgás közben mutatja be Hetés természeti, kulturális és közösségi értékeit. Az út Lenti rókájától indul, érinti a Hetés Kapuját, Kámaházát és a Kamovci ZOO-t, a Hetés Barátság Parkot, Szentistvánlakot és Bödeházát, majd a FOXHOLE-hoz, vagyis a Rókalyukhoz érkezik. Egy út, két ország és számos felfedezés – a Rókától a Rókalyukig.
A mintegy 14 kilométeres túra kényelmes tempóban, több pihenővel és élményponttal halad, ezért családok számára is kellemesen teljesíthető. A résztvevők akár rövidebb szakaszokra is bekapcsolódhatnak, így mindenki a saját erőnlétéhez és lehetőségeihez igazíthatja a mozgást. A gyermekek szülői felügyelettel vehetnek részt a programon, a kerékpáros sisak használata pedig mindenki számára ajánlott, Szlovéniában a gyermekeknek kötelező.
A Rókajárás célja, hogy a rendszeres mozgást ne kötelezettségként, hanem közösen átélhető örömként mutassa meg. A kerékpározás támogatja az egészség megőrzését, miközben lehetőséget teremt a táj felfedezésére, a közös élményekre és a határ két oldalán élők találkozására. A Houses to Go projekt részeként megvalósuló kezdeményezést hosszabb távon rendszeres programmá szeretnénk alakítani, amely évről évre új résztvevőket hív Hetés aktív felfedezésére.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat.