Mesés Hetés - Bödeháza Ingyenes Program 1

Az egészség szirmai

Mesés Hetés

Az ember összetett, egymással szorosan összefüggő testi, lelki és szellemi rendszer. Egészségünket nem egyetlen tényező határozza meg: az alvás, a táplálkozás, a mozgás, a lelki egyensúly, az emberi kapcsolataink, a hit és az életünk értelmébe vetett bizalom egyaránt hatással van arra, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. Ha azt gondoljuk, hogy ezek egymástól függetlenül működnek, tévedünk. A kevés alvás befolyásolhatja a hangulatunkat és az étkezésünket, a tartós stressz testi tüneteket okozhat, a mozgáshiány pedig nemcsak az erőnlétünkre, hanem a lelkiállapotunkra is hat.

Az Egészség szirmai program az egészség különböző, mégis egymáshoz kapcsolódó területeit járja körül. Nem kész recepteket és mindenkire egyformán érvényes válaszokat keresünk, hanem közösen gondolkodunk arról, mit tehetünk saját testi-lelki egyensúlyunkért. Figyelmet fordítunk a pihenésre, a megfelelő táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, a stressz kezelésére, a közösségi kapcsolatokra, valamint azokra a belső erőforrásokra is, amelyek nehéz helyzetekben megtartanak bennünket.

Ahogyan egy virág szirmai együtt alkotnak egészet, úgy egészségünk területei sem választhatók el egymástól. A program célja, hogy segítsen felismerni ezeket az összefüggéseket, és apró, a hétköznapokba is beilleszthető változtatásokra ösztönözzön.

Kutyabarát hely
Kerékpárosbarát hely
nincs, de a javítás megoldható
Részben akadálymentes hely
Bababarát hely
Részben akadálymentes hely

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.

Indulás előtt kérjük, ellenőrizze a választott tájháza eseményét!

8969
Bödeháza
Petőfi utca 40.
Mesés Hetés
36 202 034 287
meseshetes@gmail.com
Mesés Hetés
Mesés Hetés Facebook
Mesés Hetés Facebook
Autóval Szombathely, Zalaegerszeg, Lendva és Murska sobota irányából kb. fél óra - egy óra alatt elérhető; vonattal és busszal menetrendszerű járatokkal, kerékpárral békés, csendes utakon, több kiindulópontból, kiváló túraútvonalakon. Gyalogosan egy órás kellemes sétával, az akadélymentes megközelítés is megoldható, Rédics és Lendva irányából
További programok